A helyszín (I.)

Egy hatalmas családi ház magasodott fölém, a rendőrautók szirénázva hevertek szerteszéjjel a kertvárosi úton. Megvakartam kopaszodó fejemet, az évek fénysebességgel suhantak el földi porhüvelyem felett. Öreg voltam már és ezt minden porcikámban éreztem. A nyári hőség rám tapasztotta fehér ingemet, az izzadság patakokban csordogált testemről.
Lassan az ajtóhoz botorkáltam, ahol már egy fiatal rendőr várakozott, komor tekintettel, enyhén zöldes árnyalatú arccal. Már jól kezdődik. Mi lehet odabent?
Hozzá léptem, kezemet nyújtottam neki, erőltetett mosoly kíséretében.
- Üdvözlöm Thomas, mi a helyzet?
- Ha bemegy, meglátja, uram – válaszolta kurtán fáradt mosollyal a szája szegletében.
Dühös pillantással díjaztam kitérő válaszát, de nem firtattam tovább, hanem bementem. Hirtelen csapott meg a meleg és a bomló hulla orrfacsaró bűze. Nem tántorodtam meg, nem engedhettem meg magamnak, hogy a beosztottaim előtt ájuldozzak.
Az előszoba egy vékony folyosóból állt, bal oldalt egy szekrénnyel, ahol kabátok és táskák sorakoztak katonás rendben. Tovább haladtam a nappali felé, a szag egyre erősödött, a vér csendesen szivárgott az orromba. A hőség jókor jött, különben a szomszédnak nem tűnt volna fel, hogy egy halott van a házban.
Hatalmas plazmatévé lógott a szemközti falról, egy hatalmas bőrkanapé helyezkedett el a szoba közepén, előtte egy dohányzóasztalkával. Egy hamutál hevert rajta, dugig tömve csikkekkel, a ház lakója erős dohányosnak tűnt. A fal mellett hatalmas szekrénysor állt, tükrökkel fedve, a hiúság netovábbja.
Beljebb léptem, szemem a holttestet kutatta. Néhány vércsepp vöröslött a hófehér márványlapokon, egyenesen a kanapé mögé mutatva. Óvatosan közelebb lopakodtam az említett bútordarabhoz, majd elkerekedett szemekkel, fulladozva hátrálni kezdtem.
A ház úrnője, nevezetesen, Emily Hunter, holtteste nem nyújtott szép látványt. Arca a felismerhetetlenségig torzulva, véres pacaként hevert a nyakán, valaki pépessé verte a fejet, az éjfekete hajkorona lucskosan tapadt a sebbe. Izmos, edzett testén feszült a hálóruha, megvillantva hófehér kerek kebleit.
Tekintetem elfordítottam az áldozatról, majd a nappaliból nyíló teraszhoz siettem. Gumikesztyűt húztam a kezemre, eltoltam a hatalmas üvegajtót és kiléptem a friss levegőre. A szag, látvánnyal párosulva teljesen kiütött, kevés kellett, hogy ne mocskoljam össze a helyszínt a gyomortartalmammal. A kertben, a medence mellett két rendőr várakozott, biztosították a helyszínt, amíg a helyszínelők meg nem érkeznek. A szomszéd házak téglavörös tetőkkel, szétszórva hevertek a hegy tetején. Lehetetlen, hogy nem vettek észre semmit a gyilkosságból.
Elővettem a telefonomat, majd tárcsáztam. Fáradt, dühös hang szólalt meg a vonal végén, enyhén provokáló éllel.
- Mi van? – fújtatott kétségbeesetten, úgy tűnt az álom gyermekien édes világából rángattam vissza.
- Jó reggelt Danielle – szóltam bele határozottan, csak, hogy tudja, kivel beszél.
- Jó reggelt Cool felügyelő. Sajnálom, de az elmúlt pár napban nem sokat aludtam.
- Én is sajnálom, de ki kellene jönnie. Van egy bűzölgő hullánk.
- Már megint? – édesen naiv volt, ráadásul rendőr, hülye kérdésekkel.
- Igen, a Wall streeten. Siess, a helyszínelők is hamarosan itt lesznek.
Köszönés nélkül rám vágta. Szerencséje, hogy lányomként szeretem, különben alaposan ellátnám a baját, ezért a viselkedésért. Visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket, majd a korlátnak dőlve meredtem a távolba. Amint megjönnek a helyszínelők és átvizsgálják az egész épületet, elkezdhetünk dolgozni is.
Már meg is van az első gyanúsítottam, akit még a mai nap folyamán ki fogunk hallgatni. A férj. Ki is lehetne nála gyanúsabb?